Azzal kezdeném, hogy nagy csodálója vagyok a festészetnek és a fotóművészetnek is, ez utóbbit szerény körülmények között magam is művelem. Különösen érdekesnek találtam a francia impresszionisták azon műveit amelyeken közös együttléteik alkalmával azonos pozícióból festettek meg tájakat. Ezeken a képeken, bár a kiindulás alapját képező táj mindegyiken jól felismerhető, mégis alapvetően az alkotó művész egyedi technikai, stilisztikai, ízlésbeli jellegzetességei dominálnak. Ez teszi az adott képet erőssé, középszerűvé, vagy éppen gyengévé. Úgy hiszem, senkinek nem fordulna meg a fejében az a gondolat, hogy egy ugyan ittkészülő, akár művészien megkomponált és elkészített fotót,  kivitelének, művészi értékének bírálatában összehasonlítson a korábbi festményekkel. Gondolom mindenki számára világos, hogy itt alapvetően más-más jellegű dolgokról van szó, mindegyik művészeti ág a maga sajátos és egyéni jellegzetességeit, kifejezésmódját alkalmazza melyekben az egyes közös elemek ellenére  a különbségek dominálnak. A képzőművészetben senkinek nem jutna az eszébe, illetve teljes képtelenség lenne egy olyan összehasonlítás, hogy vajon a festmények vagy a fotó jobb-e, illetve helyettesíthető-e a festmény egy fotóval, vagy fordítva. A festmény és  fotó, mint képzőművészeti  kategóriák külön-külön kiállták az idő próbáit, és művészeti, dokumentatív közléseik mindig is az egyetemes kultúra részei maradnak.

Mindezen kitérő után térjünk vissza saját szakmánkhoz és nézzük mi  a helyzet a hangfelvételek és a hanganyagú kiadványok készítésének világába. Mivel ez a megfogalmazás túlzottan általános és nem szeretnék már a téma elején súlyos hibába esni, nagyon fontos megjegyeznem, hogy elmélkedésem mindvégig az élő, koncert jellegű hangfelvételek készítési technikáiról szól, legyen az  viszont bármely zenei műfajban.

Kezdetben volt-vala az ige, meg egy szál kezdetleges mikrofon és lett-lőn csoda,  elkészült a hangfelvétel. A tisztelt hallgató, az átviteli lánc paramétereinek függvényében egy  jobb - rosszabb minőségű anyagot (fotót) kapott melyben örömét lelhette, hiszen a műszaki korlátok ellenére mégiscsak egy hiteles, a megtörtént valóságot hangulatában mindenképpen visszaidéző dolgot tartott a kezében. Részemről imádom ezeket a nagyon régi felvételeket, és megcsodálom, mint  a nagyapám első világháborús képeit is.

Tudjuk mi a jelen szakmai valósága. A technika mai szintjén giga stúdiók épültek és aki  adott magára  és tehette, annak hatalmas mixer kellett, a lehető legtöbb sávú rögzítővel. Egy ideig , illetve a mai napig is a sávmisztikusok korszakát éljük. A lényeg, hogy az egyéni, vagy bizonyos standardokat követő módon telepített nagyszámú mikrofon jeleit a lehető legtöbb sávon rögzítve, a létrehozott felvételen hetekig utómunkát végezve, létrejött a kiadvány. Megjelentek a jó és rossz „festők”. A felvétel folyamatában a hangmérnök – komoly zenénél rendszerint partitúra szinten – a zenei rendező instrukciói alapján aktívan beavatkozva „mixel” – majd a stúdióban keményen megküzd a sok mikrofon áthallásaiból származó fázis és jelszint gondokkal és amikor már ízlésének megfelel, késznek tekinti a munkát. Van aki évekkel később előveszi az „alapot” és belőle új kiadványt készít – megváltozott ízlésének, illetve a kor újabb stílusirányzatainak,  technikai lehetőségeinek engedve.

Mi ez , ha nem „festészet a javából” már az első pillanattól az utómunka végéig. Az eredmény a részvevők tehetsége és technikai képességei szerint alakul, magán hordva személyes egyedi stílusjegyeiket. Kiváló, és gyatra eredmény egyaránt születhet, ami gyakran nincs arányban a stúdió fizikai lehetőségeivel és ráfordításaival. A párhuzamot egy kissé tovább erőltetve mondható, hogy a vászon és a festék megléte még nem festmény és persze nem minden festmény művészet.

Számomra, és jó lenne ha nem  maradnék egyedül ezzel a véleményemmel, az ilyen módon készült kiadványoknak – beleértve a legjobbakat is pontosan annyi közük van az eredeti koncerthez, mint egy a festménynek az ihletet adó tájhoz.  

Az utóbbi pár évben, elsősorban a nagy hanghűségű SA CD technika megjelenésével elterjedőben van  egy másik nézet. A fenti, nagy technikai és szakmai felkészültséget igénylő, a megvalósulást a készítő ízlésvilágának alárendelő technikák helyett minél egyszerűbb, gyorsan telepíthető de minőségi eszközökkel gyakorlatilag beavatkozás nélkül is lehet hiteles (fotó jellegű) élő zenei kiadványokat készíteni. 

Mr.Josepson (USA) elkészített egy mikrofont melynél egy tokban két nyolcas és egy gömbi karakterisztikájú kondenzátor fej van elhelyezve és leírta egy lineáris mátrix mixer elméletét, mely segítségével a három mikrofon jeléből a konkrét tér (sztereo vagy 5 pontos) hangzása visszaállítható. Mindez azt jelenti, hogy megfelelően elhelyezve egyetlen ilyen mikrofont, majd a lehallgató térben a megadott mátrix eljárással létrehozva az eredetihez leginkább hasonló teret, a kiadvány késznek tekinthető, a „fotó” elkészült.

Nos, mi tovább gondoltuk a dolgot és kollégáimmal a világban az elsők között, de lehet, hogy elsőként, elkészítettük MatrixMixerünket bízva a sikerben. Ez magyar módra természetesen elmaradt. A készülék jel útja teljesen analóg, minden funkciója digitálisan vezérelt és tárolható, a jelátvitelben gyakorlatilag nincs beavatkozás, a sikertelenség oka tehát máshol keresendő.

Hamar rá kellett jönnünk, hogy a sikertelenség oka az, hogy  a szakmában jelenleg csak „festők” vannak és jelenlegi nézetük szerint fotókra nincs szükség, illetve – akkor minek tanultunk meg festeni, nem veszünk fényképezőgépet – állítják. Gond nélkül összemossák a két dolgot, mondván: azt hiszitek, hogy ezzel a kütyüvel minden meg van oldva, akkor már ránk nincs is szükség?

Ezzel a cikkel az a célom, hogy megtörjön az ellenállás,  ami a  dokumentatív felvételek ilyen jellegű minőségi előállítása ellen hat . Rá szeretnék mutatni arra, hogy az ilyen „fotó” jellegű élő felvételeknek igen is helye lehet minden olyan rendezvényen, ahol nincs idő, pénz nagy stábbal kivonulni, majd drága stúdiókban utómunkázni. Ily módon olcsó, de kiváló minőségű, térben rögzült  koncert, opera, vagy más dokumentumok, majd kiadványok készülhetnek melyekre egyre nagyobb igény van elsősorban a zenei TV csatornáknál. Mi lesz ha általánossá válik a többcsatornás sugárzási rendszerek bevezetése. Honnan lesz elegendő dokumentatív forrásanyag – nem kellene már régen készülni erre?  

 Eszmefuttatásomat  zárva , tisztelt  „festő” urak, minden tiszeteletem a tiétek– persze leginkább csak a „jók-é” – szép gyűjteményeitekben egy külön erre szentelt helyen ezután jelenhessenek meg a „fotók” is, hirdetvén, hogy a közlés és a művészet számtalan formában megjelenhet és juthat el az szépre mindig nyitott szemekhez és fülekhez.

Jelen vitaindító, illetve egyéb hasznos információk elérhetőek a letöltések között.

Észrevételeiteket tisztelettel várja:

Kiss Barnabás mérnök-konstrüktőr